1. Főoldal
  2. Hírek
  3. Kilenc ország tizenhárom állami...

2019. május 23-án és május 24-én a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. adott otthont az Európai Állami Ménesek Szövetsége (ESSA – European State Studs Association) 2019. évi közgyűlésének. Állami ménesek vezetői, képviselői érkeztek kilenc európai országból, összesen tizenhárom ménesből. A rangos esemény zárt keretek között zajlott. A szakmából érkező vendégeket egyformán elbűvölte az őket fogadó történelmi környezet és az udvarias vendéglátás. A közgyűlés szakmai része csütörtökön, illetve péntek délelőtt került megrendezésre, prezentációkkal tarkítva a jövőbeni közös munkával, együttműködéssel kapcsolatos egyeztetéseket. Pap István Tibor vezérigazgató úr a Ménesbirtok múltjáról és cégünk jelenéről tartott előadást, melyet nagy érdeklődés övezett.

Csütörtökön délután a ménes bemutatására került sor, látványos elemeket is felvonultattunk. Mezőhegyesi nóniusz ötösfogat érkezett a Ménesparancsnokság épülte elé, a fogatot a Nemzeti Lovas Díszegység tagjai kísérték. A központi ménesudvarban a Ménesbirtok iskolájának belovagló tanuló tartottak színvonalas bemutatót, pénteken a szakmai vizsgába is bepillantást engedtünk. A konferencia zárását követően Tarkó Gábor képzési igazgató úr a Mezőhegyesi Helytörténeti Gyűjtemény tematikus kiállításait mutatta be vendégeinknek, majd rövid városnézés következett. Vendégeink nagy megelégedéssel térnek haza otthonukba, amit az ESSA elnökének szavai is bizonyítanak.

Astrid von Velsen szerint Mezőhegyes tökéletes választás volt az idei évi ESSA közgyűlés helyszínéül. A Nemzeti Ménesbirtok az állami ménesek tökéletes példáját mutatja, a lótenyésztés távoli múltba visszanyúló, máig élő hagyományai, a hatékony mezőgazdasági munka és az elkötelezett személyzet által. Hagyomány és innováció egy helyen, történelmi örökség élettel megtöltve – csodálatos épített és természeti környezetben, melyet évszázadok formáltak. Elnök Asszony köszönetét fejezte ki a résztvevő tagok nevében a csodálatos programért és a vendéglátásért, személyesen Lázár János kormánybiztos úrnak is. A program csúcspontjaként értékelte a nóniusz ötösfogat bemutatóját a nyolc huszár kíséretében. Sok sikert kívánt az ESSA nevében a városnak, a ménesnek és az itt dolgozó embereknek egyaránt. Háláját fejezte ki, hogy ménesünk aktív tagja az Európai Állami Ménesek Szövetségének. Úgy gondolom, Elnök Asszony szavai is azt fejezik ki, hogy a résztvevők bizonyára jó hírünket fogják vinni szerte Európában.

Szöveg: Janovszki Mariann állattenyésztési és külkapcsolati referens
Fotó: Janovszki Mariann állattenyésztési és külkapcsolati referens, Nagy-György Tamás szakügyintéző, Tarkó Gábor képzési igazgató