1. Főoldal
  2. Hírek
  3. Fogatcsúcstalálkozó Mezőhegyesen

Szeptember 4-én, szerdán Mezőhegyesen, hagyományőrző színes lovasprogrammal, ünnepélyes keretek között megnyitották az V. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságát.

A rendezvényen 11 nemzet – Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Csehország, Görögország, Lengyelország, Lettország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovákia, Magyarország – 31 , öt-, hat- és hétéves lova, 25 hajtó áll starthoz.

A Világbajnokág célja a fiatal lovak versenyszerű megmérettetése; a versenyteljesítmény alapján hiteles, nemzetközi szintű információt szolgáltatni a tenyésztés számára; szakmai alapokon álló piaci lehetőséget teremteni a külföldi és a magyar lófajták számára.

E versenyforma új szabályokra épül. A lovak egyesfogatokba fogatolva mérkőznek.

A világbajnokság elődöntőkből és döntőből áll. A korosztályonkénti elődöntőket csütörtökön és pénteken rendezik a 80×40 m-es négyszögben.

A szombati döntő programjában a díjhajtást, vasárnap a kombinált maratonhajtást teljesítik a fogatok.

A megnyitón Pap István Tibor a Szervezőbizottság elnöke, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Emlékeztetett rá, hogy vannak olyan nemzetek, amelyek az elmúlt öt évben minden alakalommal részt vettek ezen a versenyen, mint például Lengyelország és Németország. Az idén az Amerikai Egyesült Államok, Csehország, Szlovákia és Lettország hajtói jelentkeztek az első alkalommal. Az öt Világbajnokság alkalmával a világ 16 országából érkeztek versenyzők.

Fugli Károly, a Nemzetközi Lovasszövetség Fogathajtó Szakbizottságának elnöke a fogatszakág jelentőségét méltatta. A fogatépítés egyesfogattal kezdődik, egyedi képességeik ekkor mérhetők fel igazán. Amikor aztán a kettesbe vagy négyesbe kerülnek már a csapat összhangját kell megteremteni. Vagyis akkor építhetünk eredményes kettes- és négyesfogatot, ha a lovak egyénileg is nemzetközi szinten teljesítenek. Fugli Károly elismeréssel szólt a hazánkba érkezett nemzetek tenyésztési kultúrájáról, versenyzőik, lovaik teljesítményéről; méltatta a Ménesbirtok öt éve tapasztalt, színvonalas és szakavatott szervező munkáját.

A Világbajnokság csütörtöki programjában reggel 9 órától az öt-, hat- és hétéves lovak első körös kvalifikációja szerepel.

Mezőhegyes, 2019.09.04.

Prof. Dr. FEHÉR Károly S.K.
a Világbajnokság sajtófőnöke

 

Fotók: Molnár László