1. Főoldal
  2. Hírek
  3. Újabb milliárdok Mezőhegyesre –...

Elképesztő ütemben korszerűsödik a mezőhegyesi ménesbirtok: Lázár János kormánybiztos vezetésével gőzerővel zajlanak a történelmi léptékű beruházások, modernizációk. Mezőhegyes példája is bizonyítja, ahol Lázár veszi kézbe az ügyeket, ott bátran lehet nagyot álmodni és tervezni, hiszen oda ömlenek a források!

Újabb, több milliárd forintos fejlesztések indultak a Lázár János kormánybiztos által felügyelt mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságban. Mint a cég minapi sajtótájékoztatóján elhangzott: a zrt. 3,8 milliárd forintos tőkeemelést kapott a tulajdonos magyar államtól a már most futó és a tervezett beruházások fedezetére. A kormánybiztos vezetésével az állam egyébként összesen 8 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a cégben, ennek első lépése a mostani részlet.

A tőkeemelés hátterében a Lázár által koordinált, történelmi jelentőségű lépés húzódik meg, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. június végén visszavásárolta a vetőmagüzemét egy francia multinacionális vállalkozástól. Emlékezetes, a Lázár János által vezetett tárgyalásoknak köszönhetően kerülhetett újra magyar állami tulajdonba a 2014-ben, a francia Limagrain vállalatnak eladott mezőhegyesi vetőmagüzem. Ezáltal Mezőhegyes képes lehet többek között Magyarország teljes kukoricavetőmag-szükségletét biztosítani – ami azért kiemelten fontos, mert a jó minőségű, GMO-mentes vetőmag nemzetstratégiai, sőt, nemzetbiztonsági kérdésnek tekinthető a modern világban. A létesítmény visszavétele mellett a ménesbirtok hosszú távú együttműködést is kötött Európa vezető kukoricanemesítő cégcsoportjával, a termeltetésre és a vetőmag-feldolgozásra tízéves kontraktust írtak alá. Az állami cég a franciák termelő leányvállalata, a Limagrain Hungary Kft. 26,5 millió eurós vételárát saját tőkéjéből egyenlítette ki, ennek a forrásnak a pótlására szolgál a tőkeemelés.

„A vetőmagüzem visszavásárlásával egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk a mezőhegyesi ménesbirtok újjászervezésében, a térség fejlesztésében és a magyar agrárium megerősítésében. Az állami vagyon jelentős mértékben gyarapodott. Elkötelezettek vagyunk a visszavásárolt üzemben megkezdett modernizáció folytatásában. Az újra nemzeti tulajdonban lévő vetőmagüzem fejlesztése szerves részét képezi a Magyar Kormány többször deklarált célkitűzésének, amely szerint a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság a 2020-as évek végére Európa egyik legmodernebb állami gazdasága lesz” – szögezte le akkor a kormánybiztos.

Vetőmagüzem

Ami a folyamatban lévő és soron következő további beruházásokat illeti, a ménesbirtok ingatlanjainak rekonstrukciója, újak építése és a gépek beszerzése a termelés biztonságát szolgálják. A közeljövőben megújítják a lótenyésztésre használt majorépületeket, a központi ménesudvarban található, még fel nem újított ingatlanokat, és ősszel indul a műemlék Hangai-fogadó rekonstrukciója, melyben irodákat, interaktív kiállítóteret és kávézót alakítanak ki.

Mindemellett a mezőhegyesi Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumot – mely iskola büdzséjének kétharmadát a ménesbirtok biztosítja – is modernizálják. Már szeptemberben elkezdődik az oktatási intézmény főépület rekonstrukciója, az ingatlan új historizáló homlokzatot kap, emellett megújulnak a tanműhelyek is. A 2020/2021-es tanévben sportcsarnokot építenek és megtörténik a kollégium felújítása is.

Pintér M. Lajos

Forrás: Makó Híradó