1. Főoldal
  2. Hírek
  3. Őszi búza agrotechnikai, vetéstechnológiai...

2019. május 29-én rekordszámú részvétellel, több mint kétszáz fővel rendezhettük meg az őszi búza fajtabemutatót. A rendezvényt a Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola színházteremben nyitotta meg Isaszegi Norbert termelési vezérigazgató-helyettes úr, ezután Dr. Hc. Dr. Pepó Péter Egyetemi tanár (Debreceni Egyetem) „Interaktív hatások az őszi búza termesztésben” című előadását hallgathattuk meg. Ezután a 87-es táblán folytatódott a program. Tizennégy fajtatulajdonos ötvennégy fajtája került szemlére, emellett a BASF gyomirtási és kalászvédelmi technológiája és a HORSCH szemenkénti vetéstechnológiája (1,2 millió – 3 millió csíra/ha) került bemutatásra.

A szántóföldi program vége felé a forgatásos és forgatás nélküli agrotechnikai eljárások eredményeit láthatták az érdeklődők, melyeket 2018.09.27-30. között öt munkagép forgalmazó cég (KITE, Lemken, Horsch, Väderstad, Kuhn) által ajánlott magágy készítési eljárással lett a magágy előkészítve és az őszi búza elvetve. A másik érdekessége az agrotechnikai résznek, hogy az Isterra Cellule fajtájával lett bevetve és nagy része Systivával lett csávázva, amely szépen mutatta a gomba betegségek elleni védettséget a zászlós levél kialakulásáig és még egy kicsit tovább is.

A fajtabemutatót ebéddel zártuk. Köszönettel tartozunk Társaságunk közreműködő munkatársainak a lelkiismeretes munkáért, a jelenlévőknek pedig a részvételt, bízunk benne hogy sok hasznos információval tudtunk szolgálni.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-nél várható fajtabemutatók a közeljövőben:
– Takarmánykukorica és szója
-Napraforgó

Ezek időpontjairól és a programokról érdeklődhet Koszó Istvánnál a email címen, vagy a 0630/633-82-83-as telefonszámon.

Szöveg és fotó: Koszó István növénytermesztő