1. Főoldal
  2. Hírek
  3. A Ménesbirtoknak fiatal szív...

A Ménesbirtoknak fiatal szív kell ahhoz, hogy kiállja a próbát, amit a jelenkor kíván

“Barátom, csudákat élünk…” (gróf Széchenyi István) 

2019. január 22-én Katona András, a DAW Építész Stúdió vezető építésze a Ménesbirtok központjának átfogó fejlesztési javaslatát mutatta be Lázár János kormánybiztos úrnak és Pap István Tibor vezérigazgató úrnak. A cég mezőhegyesi munkája a Ménesbirtok arculati kézikönyvének elkészítésével kezdődött 2017-ben, majd a múlt évben a Hotel Nonius rekonstrukciójának terveivel folytatódott. Katona András elmondta, hogy 2018 októbere óta egy tizenöt fős csapat dolgozott éjt nappallá téve a Birtok központjának tervein, amely 14,5 ha területen valósulhat meg a következő három évben. A koncepció tizenöt épületre terjed ki, négy teljesen új épület megépítését tartalmazza. Az új épületek között szerepel a Ménesbirtok iskolájának sportcsarnoka, a Városi Uszoda, a Parancsnokságot az Északi kaszárnyával (Hotel Noniussal) összekötő új rendezvényközpont, valamint egy új fedeles lovarda. A tervezés során az épített örökség iránti feltétlen tisztelet mellett a funkcionalitás és a 21. század igényeinek való megfelelés voltak ez elsődleges szempontok. A modern épületek harmonikusan, nem hivalkodóan illeszkednek mind a műemléki, mind a természeti környezethez.

Lázár János kormánybiztos úr kiemelte, hogy a Ménesbirtok társadalmi szerepvállalásának egyik legfontosabb eleme az iskola fenntartása és fejlesztése. Ennek okán az első ütemben az iskolához kapcsolódó beruházások valósulnak meg 2019 és 2020 évek során. Megújul a Ménesbirtok iskolájának központi épülete, középen egy új portikusszal bővül, ahol új, reprezentatív főbejárata nyílik az intézménynek. A homlokzat és a tetőhéjazat a teljes műemléki rekonstrukciója mellett fontos szerepet kap az energetikai korszerűsítés, a homlokzat és a tető szigetelése, valamint naperőmű létesítése. Megújul a volt Főállatorvosi villa (a Tanügyi épület), megújulnak a tanműhelyek, valamint a kollégiumban is férőhelybővítést, energetikai korszerűsítést kívánunk megvalósítani. A büfé és a porta épülete bontásra kerül, a kerítések eltűnnek és az épületek külső falsíkjában épülnek újjá. A főépület déli részén átjáró nyílik a központi ménesudvarba; a projekt fontos eleme a parkosítás, az iskola előtt játszótér létesül és szobrot is állítunk. A fejlesztés legnagyobb volumenű része az új sportcsarnok megépítése, a lebontásra ítélt régi tanműhelyek helyén, illetve az intézmény székhelyének északkeleti részén (a lőtér helyén) a Városi Uszoda megépítése.

A Hangai postakocsi-állomás és fogadó is új funkciót kap. A Ménesbirtok irodái ide költöznek, a földszinten interaktív látogatóközpont, kávézó és ajándékbolt várja a hozzánk érkező vendégeket. Az építkezések még az idén elkezdődhetnek.

Lázár János kormánybiztos úr és Pap István Tibor vezérigazgató úr a terveket szeretnék társadalmi vitára bocsájtani, ezért azokat folyamatosan megosztjuk a cég honlapján. A tervekkel kapcsolatos véleményét, építő kritikáját megírhatja az e-mail címre, vagy cégünk Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/menesbirtok.

Rövidesen a tervek megvalósításának második üteméről is bővebb beszámolót közlünk.

Szöveg: Tarkó Gábor képzési igazgató
Köszönjük Katona András vezető építész úrnak, hogy a helyszínrajzokat, látványterveket, vázlatokat a rendelkezésünkre bocsájtotta!